Azt hiszem ismerős lesz ez a történet mindenkinek. Gyerekkoromban a 80-as, és 90-es években, ha a szüleimmel találkoztam egy-egy ismerőssel az illendő bemutatkozás után rögtön jött a kérdés: „Mi leszel, ha nagy leszel?” Én életkoromtól, meg az aktuális álomtól vezérelve soroltam ilyenkor: „Szippantós autó vezető.” – Igen ez volt a legelső �„Pilóta.” „Űrhajós.”

Aztán kicsit később, a kamasz éveim elején még mindig záporoztak a kérdések, de akkor már kamaszos nemtörődömséggel azt választoltam: „Nem tudom.” Teltek-múltak az évek, változott a világ, változtam benne én is. Nem lettem, sem szippantós autó vezető, sem pilóta, de még űrhajós sem. Úgy alakult, hogy közgazdász lettem, és Apuka. Én kezdtem el sétálni a gyerekkel, és ismét felhangzott az ismerős kérdés, csak már nem nekem, hanem a gyereknek tették fel: „Mi leszel, ha nagy leszel?” Elgondolkoztam ezen a kérdésen a minap, és megírom most megírom mire jutottam.

A helyzet az, hogy szerintem ez a kérdés irrelevánssá, meghaladottá vált. A nagyszüleim és szüleim estében jó eséllyel, ha elkezdtél foglalkozni valamivel a 20-as éveid elején azzal, vagy esetleg valami nagyon hasonló szakmával mehettél nyugdíjba. Az a generáció, aki még ezekkel a gyökerekkel, beidegződéssel rendelkezik éppen most készül nyugdíjba. Jók okkal gondolhatta hát mindenki a 80-as, 90-es években, hogy ez nem fog változni, és én is majd a karrierem elején választott polgári foglalkozásból fogok elmenni nyugdíjba.

Közben a világ változott nálunk a vasfüggöny ment, kapitalizmus jött, a világban a régi kapitalizmus helyét felváltotta az interneten alapuló globalizáció, az összekapcsolt világ. Minden korábbinál könnyebben, és alacsonyabb költségen tudtak együttműködni az emberek egymással a világ különböző pontjain. Ez a kétezres évek elejére azt eredményezte, hogy a tudás addig nem látott mértékben, hatalmas koncentrációban jelent meg a világpiacon.

Megjelent a magyarul kicsit hülyén lefordított „tudás alapú társadalom, tudásgazdaság”. Tudjuk, ha valamiből sok van, annak értéke gyorsan esik, és csak versennyel, fejlesztéssel tartható fenn az értéke. Ez történt a tudással is. A főiskolai iskola lett az új érettségi, aztán a mesterszakos diploma az új alapképzéses diploma, majd lassan a PhD lesz az új mesterszakos diploma. Hihetetlen specifikációk jelentek meg a piacon, amelyek elkezdtek illeszkedni a piaci igényekhez abba hajszolva a munkaerőt, hogy tovább specializálja magát. Ezzel el is értünk napjainkhoz. Azt mondják, hogy egy jelenleg egyetemet elkezdő ember nagy eséllyel fog olyan pozícióban dolgozni az egyetem elvégzése után, ami az egyetem elkezdésekor még nem is létezett. Nézzünk néhány életből vett példát: Eloqua System Administrator, Social Media Content Manager, Growth Hacker, Data Scientist. Nem tudhatjuk, hogy mi történik a következő 5-10-15 évben, de lehetőségünk van néhány dolog előrejelzésére a jelenlegi trendek alapján.

Kétfajta csoportba sorolhatjuk az emberi képességeket: Fizikai és kognitív képességek. Az ipari forradalom óta a gépek fokozatosan veszik át azokat a munkaköröket, ahol a fizikai képességeinket tudják jobb eredménnyel helyettesíteni. A mesterséges intelligencia megjelenésével hamarosan képesek lesznek átvenni kognitív tevékenységeket is Tőlünk. Az Economist egy kimutatása szerint 2030-ra globálisan 375 millió állás (az összes munkahely 14%-a) tűnhet el az automatizáció miatt. Szerintem pusztán félelemből nem szabad megakasztani a fejlődést, de mindenképpen fel kell készíteni az embereket egy ilyen változásra.

Nagyon valószínű, hogy meg fog nőni az igény olyan nagy szaktudást igénylő munkakörökre, ahol az ember a mesterséges intelligenciával együttműködve fog dolgozni (pl.: Adattudós bankhitel ügyintéző). Rendkívül valószínű, hogy egy-egy karrier során legalább 2-3-szor át kell majd képezni magunkat. Így a tanulásra való képesség felül fog értékelődni, és az élethosszig való tanulás nem bullshit lesz többé. Elképzelhető, hogy egy speciális munkaerő piac jelenik meg, ahol egyszerre lesz munkaerőhiány a magasan specializált szakemberek körében, míg tömeges munkanélküliség az alulképzettek körében.

A mostani gyerekeknek feltenni tehát a „Mi leszel, ha nagy leszel?” – kérdést totálisan értelmetlen. Nem tudja, mert nem tudhatja, mert az a foglalkozás 5-10-15 év múlva már lehet nem fog létezni. Hovatovább, lehet, hogy a Te saját foglalkozásod sem, aki most ezt a cikket olvasod. Az egyetlen értelmes kérdés az, amit fel tudunk tenni a gyerekeknek ebben a témában az az, hogy „Hogyan szeretnél élni, ha nagy leszel?”

Látva a saját gyerekemen mit követ el az oktatási rendszer, azt érzem, hogy nekünk Magyaroknak van mit tennünk a változásra való felkészülésben. Lexikális tudásban, amit jelenleg rendszer szinten preferálunk nem fogjuk tudni megverni a gépeket. Aki nem hiszi, hogy ez nem science fiction kérdezze meg a világ dolgairól Sirit, Alexát, vagy a Google Asszisztenst. Előre szólok, el fog csodálkozni. A gépek kezébe adtuk  az összes adatot a világhálóról. Van azonban két dolog, amivel a gépek nehezen küzdenek meg: a kreativitás és a kritikus gondolkozás. Alighanem az egyik legfontosabb stratégiai feladatunk a tudásra való állandó törekvés mellett ezeknek a készségeknek a fejlesztése a magyar iskolákban.

Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit gondoltok erről! Várom a kommenteket!