„Tetszettek volna forradalmat csinálni!” – jut eszembe az agyonidézett Antall József idézet a BREXIT kapcsán fellángoló generációs viták kapcsán. Nevezetesen, hogy a bent maradás mellett a fiatalok többsége állt ki, míg az idősebbek a kilépés mellett tették le a voksukat. Se szeri, se száma azoknak a posztoknak, amelyek arról szólnak, hogy a fiatalok tüntetnek az „Elloptátok a jövőnket” feliratokkal a döntés ellen.
Keserű tanulság, hogy a generációmnak nem tetszett forradalmat csinálni. Hortobágyi László erről így vélekedett egy interjúban valamikor 2001 környékén:
„E nemzedék számára teljesen természetes, hogy lelépjen ebből a világból, hol tabletta, hol hangerő, hol loopolt szekvenciák révén. A nem létező társadalmi jelenlét szempontjából ez szinte mindegy. Ezek a gyerekek - egyébként tökéletesen érhető módon - az adott lehetőségek közül az egyetlen lehetséges alternatívát választják, hiszen a hatalom, a profit és a multinacionális gépezetekkel szemben semmiféle politikai, társadalmi, fizikai és művészeti artikulációnak nincs esélye…, hiszen egy másodpercig sem kérdőjeleződik meg a valós világ, föl se merül, hogy valamin javítani kéne, vagy másképp csinálni…Engedelmes munkaerő módjára ledolgozzuk a heti öt napot, aztán egy vagy két éjszakára lelécelünk, hogy egy másik világban legalább egy picit otthon érezzük magunkat.”
A techno nemzedéknek – szeresse a gépzenét vagy sem -, nincs közös ügye, így átadta a közügyek irányítását a 60-as évek nagy generációjának, jobb esetben, a 70-80-as években fiataloknak. A techno generáció visszahúzódott globális vállalatok irodaházaiba, és most nagyot néz maga elé, hogy mi történt. Legtöbbünk semmilyen esetben nem menne politikusnak, így Európa meg kell, hogy elégedjen megkérdőjelezhető tehetséggel rendelkező korunkbeli politikusokkal. Kiváltképpen igaz ez a hazai viszonyokra. Ugyanis itthon sincsen másként, sőt! A FIDESZ, és az összes baloldali szerveződés lényegében az alapítók generációjának harcát vívja. Nagyon leegyszerűsítve jobboldalról nézve a harc úgy néz ki, hogy vannak a kommunisták, meg azok, akik nem azok. Balról nézve a világot van a fasiszta, szélsőjobbos csőcselék, meg vannak az igazi, magasan képzett értelmiségi világpolgárok. Az egyik szívből utálja a globalizációt, a másik pedig még a csapvizet is importálná, ha tudná.
Ebben a helyzetben maradtunk itt maroknyian – már akik itt maradtak -, és érezzük, hogy valahogy a nekünk fontos dolgok mind európai, mind magyarországi szinten nem kerülnek terítékre. Láttunk már valamennyit a világból, és tudjuk, hogy a például a globalizációt önmagában kár szeretni, vagy gyűlölni, elég, ha felismerjük a létezését, és megpróbálunk a lehető legjobban alkalmazkodni hozzá. Azzal áltatjuk magunkat a nagy multik árnyékából kinézve, hogy a politikát is döntés segítő vállalatirányítási rendszerek működtetik, hogy a döntések mindig racionálisak, megalapozottak, és az össztársadalmi jót nézik. Sajnos tévedünk, nem kicsit, nagyot.
Megjósolom, hogy a BREXIT után jön még majd egy nagyobb sokk, amikor a 70 éves Trump, és a szintén majdnem 70 éves Hillary csatájából Trump kerül majd ki győztesen. Az amerikai fiatal választók igazi tragédiája, nem a gőgős arrogáns Trump, vagy a nemzetbiztonsági kockázatként, önmagát törvényen felül helyező Hillary, hanem az, hogy nincs jó választás számukra. Mit csinál a techno generáció választási lehetőség hiányában?
Itt vagyunk hát egy nemzedék, aki elfelejtette megcsinálni a saját „forradalmát” ezért végignézi, hogy mások csinálnak helyette valamit. Aztán, amikor nem tetszik,akkor rácsodálkozunk, hogy ez hogy történhetett.