Kezdjük rögtön egy idézettel: „A magyar oktatási rendszer sosem lesz olyan, de nem is kell, hogy olyan legyen, mint, mondjuk, néhány tengerentúli országé, amely ebben a versenyben látványos eredményt ért el. Ha ezen országok elküldenék a tanítványaikat egy nagy európai múzeumba, ahol művészettörténeti, történelmi, irodalmi, bibliai vonatkozású ismeretekre van szükség, akkor egy ilyen versenyt a magyar diákok nyernének meg magasabb általános műveltségüknek köszönhetően.”- Hoffmann Róza a PISA-teszt eredményéről.
Visszatérő érzésem az, hogy a magyarságlét a legjobban csakis kizárólag Monty Python jelenetekkel írható le. Van egy rész az Erik a Viking című alapvetésükben, amely rögtön beugrott erről, íme:
Az önámítás veszélyes, akarom mondani halálos dolog. Nem az a baj, ha nehézségeink vannak, hanem az, ha már ott tartunk, hogy nem valljuk be azokat magunknak. Tapasztalatom szerint ez egyenes út a lassú, de biztos totális csődhöz.
Egy ország két terülten „fektethet” be a legjobban hosszútávon. Az egyik az egészségügy, a másik az oktatásügy. Ez a kettősség biztosítja azt, hogy testileg és lelkileg egészséges emberek nagy dolgokat hozzanak létre. Közhely, de a rendszerváltozás utáni Magyarország két területből vont el forrásokat ez az oktatásügy és az egészségügy, miközben versenyképességről papol.
De maradjunk az oktatásügynél. Rózsa asszony szerint, ha lenne olyan felmérés, ami egy múzeumban zajlana, és művészettörténeti vagy bibliai kérdésekben kérdezné meg a tanulókat, nos abban mi lennénk az élen a magasabb általános műveltségünknek köszönhetően. Ez szuper! Lássuk egy másik idézetet egyenesen a PISA jelentésből:
„Low performers in science are unable to use basic or everyday scientific knowledge to interpret data and draw a valid scientific conclusion. In mathematics, they cannot compute the approximate price of an object in a different currency or compare the total distance across two alternative routes. In reading, low performers struggle with recognising the main idea in a text.”
Néhány gondolatot kiemelve, és magyarázva: Ha úgy hozná a sors, hogy a gyengén teljesítők egy másik országba vetődnének, képtelenek lennének összehasonlítani az adott ország árait a hazaival, mert hiányoznak az alapvető matematikai készségeik ehhez. Képtelenek továbbá két egymás alternatíváját jelentő út távolságát összehasonlítani. Ha még ez nem lenne elég, ennek a 27,5%-nak nehézséget okoz felismerni egy szöveg alapvető jelentését. Tisztelettel kérdezem Rózsa asszonyt, ha valaki képtelen megértenie egy szöveget, akkor hogy fészkes fenébe nyerne meg bármilyen múzeumi, biblia ismereti versenyt? Említett felmérés szerint a jelenlegi 15 évesek 27,5%-ról beszélünk. Milyen módon tervezzük őket a jövőben alkalmazni? Tán csak nem biblia tudósként?
Tudom, hogy Rózsa asszony és magyar pedagógus társdalom nem egy, és ugyanaz. De napi szinten van dolgom a magyar pedagógusokkal, és sajnos azt kell mondanom, hogy az elkötelezett munkájára hivatásként tekintő pedagógus ritka, mint a fehér holló. Sokkal inkább arról van szó, hogy olyan emberek mentek az én generációmból pedagógusnak, akiknek nem volt jobb ötlete a gimnázium után, de egy tanárképzőbe még éppen felvették őket. Ezekből lejöttek a pályaelhagyó pedagógusok, és aki fennmaradt maradt nekünk itt képezni a gyerekeket. Ha úgy tetszik az ország stratégiai céljait, saját álmainkat a kezükbe adtuk. Hibáztunk, mert nem tettük, nem tesszük a tanári pályát megbecsült, és vonzó karrier céllá. Így most itt vagyunk mindannyian süllyedő Atlantiszunkon, és amire telik az pusztán annyi, hogy „nem süllyedünk”, az önámítás csapdája. Félek, mi már nem süllyedünk, hanem elsüllyedtünk. Bár tévednék, és ne így legyen.
